Четвер, 28 Березня, 2024
Головна > Актуально > Az MFA alulmaradt az ungváriakkal játszott edzőmérkőzésen

Az MFA alulmaradt az ungváriakkal játszott edzőmérkőzésen

Az MFA fő csapata, az új edző, Viktor Jajicsnik vezetésével, aki az időközben elhunyt Viktor Rjasko helyére lépett, augusztus 10-én játszotta első edzőmérkőzését az ukrán amatőr liga bajnokságára való felkészülés keretében. A munkácsiak ellenfele a második ligában játszó FK “Uzsgorod” volt. A mérkőzés az ungvári Avangard stadion központi pályáján zajlott.

A játék szinte az egész félidőben kiegyensúlyozott volt, de az első félidő végén a házigazdák kihasználták az egyik védőjátékos hibáját, aminek következtében az ungváriak megszerezték a labdát és ki is használták a lehetőséget.

Csapatunk azonnal visszaállíthatta volna az egyenlő állást, azonban Andrij Zabava, aki nagyszerű passzt kapott játékostársától, nem tudta gólra váltani a helyzetet.

A folytatásban a házigazdák kihasználták az MFA védőinek helyezkedési hibáját, akik megpróbálták lesre állítani az ellenfelet, de nem tudtak egyszerre kijönni, így a labda az ungvári játékoshoz került, aki második próbálkozásával bevette Makszim Kolisznik kapuját, és 2: 0-ra módosította az állást.

A második félidőben új, fiatal játékosok jelentkeztek játékra, így az edzőnek lehetősége volt kipróbálni őket a pályán. A csapat nagy árat fizetett ezért még három kapott gól formájában, így a mérkőzés végeredménye 5:0 lett az ungváriak javára. De, természetesen, a felkészülési szakaszban nem ez a legfőbb szempont, hiszen a játékosokat tesztelni kell, ki kell választani a legjobbakat az egyes posztokra, és létre kell hoznia egy ütőképes csapatot.

Az MFA sajtószolgálata

Залишити відповідь