Az Ukrajnai Gyermek- és Ifjúsági Futball Liga téli kupájának negyeddöntőjében, a visszavágó mérkőzésen az MFA U-16-os csapata a lembergi Kárpátit fogadta otthonában. A két csapat első találkozója a kárpátaljaiak 1: 3 arányú vereségével végződött. Így az Akadémia csapatának mindenképpen kétgólos vagy annál nagyobb arányú győzelemre volt szüksége a továbbjutáshoz. Ez a meccs méltán számíthatott a nézők érdeklődésére, a mérkőzésre ellátogatott a Kijevi Dinamó egykori játékosa, az érdemes sportmester, Vaszil Rácz is, hogy a munkácsiak játékét figyelemmel kísérje.
A házigazdának azonban sehogy sem sikerült helyzetbe kerülnie, hogy veszélyeztesse az ellenfél kapuját. Ellenkezőleg, már a 13. percben, mikor az MFA védője hazaadta a labdát, a kapus pedig meg akarta fogni azt, hibázott, és mielőtt továbbíthatta volna, a hibát kihasználva a Kárpáti csatára ellopta, és az üres kapuba gurította. Mint később kiderült, ez a gól döntötte el a mérkőzést.
Egészében véve a pályán kiegyenlített játék folyt, és ha nincs ez a sajátos gól, akkor egy döntetlen lett volna az igazságos végeredmény. De így újabb vereség született, s a kupáért való közdelemben a lembergi Kárpátai játékosai léphetnek tovább, a munkácsiak pedig a idei, áprilisban kezdődő Ukrajnai Gyermek s iffjúsági liga Bajnokságára való felkészülésre összpontosíthatnak.
Technikai adatok:
Szerednyei stadion
Ukrajnai Gyermek- és Ifjúsági Liga Kupájának negyeddöntője, visszavágó
MFA U-16 (Munkács) – Kárpáti U-16 (Lemberg) – 0:1
Гол: Добрянський 13
Gól: Dobrjanszkij 13
Játékvezető: Rosztiszlav Dorosenko (Ivano Frankovszk)
A játékvezető asszisztensei: Valerij Volosin, Andrij Kasztakin (Ungvár)
MFA: Ohunov, Jarimovics (kapus), Borovij, Kerecsan, Druzsblják, Ponomarenko (Nvacskvu 62), Voropajev, (Grisz 67), Szergijenko (Tracsuk 50), Petrisinec (Truszevics 59), Belanov, Sznyozik
Tartalék: Uszenko, Raszko
Edző: Vitalij Pantyilov
Kárpáti: Hereta, Szljubik, Holod, Kitela (Jaros 65), Vazsinszkij, Varfolomejev, Ruszak, (Petrisin 63), Fedor, Dobrjanszkij (Tovarinickij 59), Sztoljarcsuk, Verbinszkij (Szohor 48)
Tartalék: Baslajev
Edző: V. Ponomarjov
